Református egyház

Református egyház

 

 

A városnak a középkorban kettő temploma volt: az egyiket Szent István király, míg a másikat – amely 1350-1380 között épült – Szent Imre herceg magyar szentek tiszteletére szentelték. Ez utóbbi maradt fenn. A Vajai Református templom gótikus stílusban épült. A gótikus eredetű templom jellege szerint szabadon álló, egyhajós támpilléres teremtemplom. A középkori templom homlokzata elé a XVIII. század végén kétszintes tornyot építettek. A templom tornyának oldalain a Vay család címerét láthatjuk. A belső tér 7x21 m-es, amelyet sík deszkamennyezet fed. Az 1837-ben készült szószék empire stílusú, ugyancsak ilyen stílusban készült a Mózes-szék is. Orgonáját Dangl Antal építette 1891-ben hat változattal. Felszerelési tárgyai közül többet Sárospatakon, a Református Kollégium gyűjteményében őriznek. A gótikus stílusban épült református templom épülete ma műemléki védelem alatt áll.   A templomkertben áll Vay Ádámnak Holló Barnabás által tervezett obeliszkje (síremléke); valamint a második világháborúban hősi halált haltak és elhurcoltak Emlékműve, melyet 1992. november 1-jén avattak és szenteltek fel. A vajai református gyülekezet tagjaiból 10 éve énekkar alakult.A kórus rendszeresen részt vesz énekkari találkozókon, állandó fellépők húsvéti, karácsonyi megemlékezéseken, a csendesnapok eseményein. 2007-ben a toronysisakot zsindelyfedéssel, a toronytest egy részét az óra számlapjával újították fel.