Vajai tó és ősláp

A település kulturális, művészeti adottságain túl idegenforgalmi látványossággal és különböző természeti értékekkel is rendelkezik. Ezek közül legjelentősebb a nagyközség külterületén, a település észak-nyugati, nyugati oldalán fekvő Vajai Ős-tó, Ős-láp; mely jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi oltalma alatt áll. Számos növény- és rovarritkasággal bír. A legértékesebb fajok egyike a tarajos pajzsika, amely Magyarországon csak 3-4 helyen fordul elő, a legnagyobb számban a vajai tó területén. A kúszócsalán nagy valószínűséggel a jégkori ősfolyó ideje óta él a területen. A hagymaburok csak a Fertő- és a Velencei-tó mellett található még, azonban Vaján is a kihalás veszélye fenyegeti. A vajai tó rovarvilágának legkiemelkedőbb ritkasága a védett óriás csibor, amelynek hazánkban ma már ez az egyetlen lelőhelye. A vajai Ős-tavon úszó tőzeglápok (ezek azok a szigetecskék, amelyek helyüket változtatják) egy hazánkban ritka orchidea fajtát rejtenek magukban. A tó természeti szépségén túl halban is gazdag, közkedvelt horgász- és pihenőhely. A tó környéken építésre is alkalmas zártkerti telkeket alakítottak ki. Napjainkra a telkek jelentős részén víkendházakat építettek a tulajdonosok.

A Vaja-i Őstóról

A tó mérete 54 ha, a tó természetes csapadék vizzel táplált, vízgyüjtő területe 98 km2. Átlagmélysége 1,5 méter de néhol 3-5 métert is elér a mélység. A partszéli nádas, sásas részeken 0,5 m-1 m, míg a nyílt területeken, gallyasok előtt nem ritka a 3 m-5 m-ig terjedő vizmélység. A horgászok ezért igen hosszú karóval rendelkeznek a csónakjaikhoz. Minden horgász keresi az ideális helyet, ami néha hihetetlen nehéz pályát jelent, mint a tökleveles, hinaras, gallyas részek, amelyeket a halak és a horgászok egyaránt kedvelnek, néha alegsekélyebb részeken napfürdőznek a halak. A Vajai-tó az ország azon ritka helyei közé tartozik, ahol még fellelhetők az úszó lápszigetek, és megfigyelhetők az azokon megtelepedett különleges, jégkorszakból visszamaradt ritka növények is. A tavat 1996. március 24-én, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi területté nyilvánította, így a tó természetvédelmi oltalom alatt áll, ezért tilos a helyhez szokató etetés, és az etető anyag mennyisége is korlátozva van a horgászrendben.

A kifinomult szerelékek kedvelői is találnak alkalmas állást maguknak a tó közepén található közel 20 ha-os nyílt terepen és a parton is. Itt az ajzat erősen akadós, néhol iszapréteg borítja,néhol kemény, az iszapréteg vastagsága 5 cm-50 cm. Itt gondot okozhat még a nádtorzsok és az elhalt sás megmaradt részei, amelyek 10-20 cm hosszban állnak kifelé a fenéken. Itt a horog leakadás esetén célszerű a leakadás helyére menni és függőlegesen kiemelni a horgot a torzsokkal együtt fenekező horgászat 1db horoggal gazdaságos. A parti horgászat erősen korlátozott, és alapvetően a napijegyes horgászoknak van fenntartva ez a hely, a zsiliptől a csónak kikötő széléig terjed, a meghorgászható partszakasz hossza mintegy 500 m.

Összefoglalva kijelenthető, hogy a tó igazán a csónakos cserkelő horgászatnak kedvez, de a partról is érhetünk el szép fogásokat. Az egyesület két telekkel rendelkezik, itt található a csónak kikötő és a moló is amely a horgász eszközök csónakba rakását szolgálja. A telkeken sátorozni is lehet, vízvételi hely és főzési, szalonnasütési lehetőség a halőr háznál van. Pergető horgászat csak minden év szeptember 1.től a csónakos horgászok zavarása nélkül lehetséges. ( forrás: Szatmárvidéki Természetvédő és Horgász Egyesület )